Sűrű, elágazásokban dús, ám rosszul funkcionáló érhálózat kifejlődését eredményező módszer állatkísérleteiről számoltak be amerikai kollégák (Nature 2006;444:1032–1037). A tumorok vérellátásának gátlására fejlesztett új módszer az eddigiektől eltérően nem a vaszkuláris endoteliális növekedési faktort (VEGF), vagyis az angiogenezist célozza, hanem az egészséges érszerkezet kiépülésének megakadályozását. A módszer alapja az erek normális struktúrájának kialakulásában szerepet játszó – a VEGF által szabályozott – deltaszerű ligand 4 (DLL4) blokkolása. A hatás még az anti-VEGF kezelésre rezisztens tumorokban is kialakult. Az erek nem megfelelő működését legkézzelfoghatóbban a daganat – hipoperfúzióra és hipoxiára visszavezethető – csökkent mértékű növekedése igazolta.  Célzottabbá teszi a daganatellenes kezelést és csökkenti a terápia toxicitását, ha hőérzékeny liposzómába „csomagolják” a kemoterápiás szereket (J Natl Cancer Inst 2007;99:53–63). A kutatók számításai szerint így a hagyományoshoz képest közel harmincszoros koncentrációban jut el a kemoterapeutikum a célhelyre. A liposzóma adott, alacsonyabb hőmérsékleten „megolvad”, és mintegy 20 másodperc alatt kiürül belőle a gyógyszer. A liposzómák természetes tulajdonsága, hogy a magasabb hőmérsékletű helyek irányába vándorolnak. Ezért a kísérleti állatok egy részénél a tumor régióját külső hőforrással melegítették – a kezelés ilyenkor még eredményesebbnek bizonyult, a tumor növekedése közel harmaduknál teljesen megállt, a fennmaradó kétharmad esetében pedig lényegesen lassult. A gyógyszer a tumor perifériás – vagyis éppen legsűrűbb érhálózatú – részeit pusztította leginkább. Az infúzióval bejuttatott részecskék szervezetbeli útját mágneses rezonanciás felvétellel is követték – ezek igazolták, hogy a liposzóma a megfelelő helyre került. Hőérzékeny liposzómákkal egyébként már klinikai vizsgálatok is folynak: a Duke egyetemen mellkasfalban kiújult emlőtumorban szenvedő betegek körében alkalmazzák őket.